A nap és az ember kapcsolata olyan, mint egy mítikus szerelmi történet.

„A nap és az ember egymásba szerettek, s megígérték egymásnak, hogy amikor csak tehetik, mindig együtt lesznek. A nap azt mondta: amíg süthetem a bőrödet, Te hosszú életű és egészséges leszel. Így is volt. Ám ahogy telt-múlt az idő, az ember egyre kevesebbszer látogatta meg a napot, s egyre több időt töltött a házaknak nevezett, maga építette barlangjaiban. Az ember nem vette komolyan a nap szavait, és így egyre többet betegeskedett, járványok és rák tizedelték sorait. De az ember nem a naphoz fordult vissza, hanem orvosnak nevezett varázslóknál kereste a gyógyírt. Azok azt tanácsolták neki, hogy a nap veszélyes, még annyit sem szabadna vele találkozni, mint eddig. Bennünk bízzál – mondták a varázslók, - mi tudjuk, mi a jó neked. És az ember még inkább kerülte a napot, mert félt a bőrráktól és a melanómától.
Az ember kiszakította magát a természetből, amellyel az evolúció során összenőtt.
A D vitamin azért különleges, mert természetbe ágyazottságunk bizonyítéka. Mi magunk termeljük, de csak akkor, ha a természetben vagyunk. A természet ugyanolyan éltetőnk, mint a levegő.” (Szendi Gábor: Paleolit táplálkozás 178. o.)


Ennyit a tudományról, most vissza hétköznapokba.
Ilyenkor, a hosszú tél után, ki vagyunk éhezve a napfényre. Az ember arra született, hogy bőrét állandóan érjék a napsugarak. Semmi sem esik jobban az egész télen becsomagolt testnek, mint a friss levegő, az éltető napfény. A napsugarak még kis szögben érik a földet, nem égetnek. Kirándulás a szabadba a hétvégén, kora tavaszi kerti munkák, reggeli a napos erkélyen, kávé a cukrászda teraszán, mind megannyi lehetőség hogy magunkba szívjuk az első tavaszi napsugarakat. Egy kis egészséges színt is szerzünk, amitől egyből sokkal jobban érezzük magunkat. Ha bőrünk kora tavasszal hozzászokik a napfényhez, később sem fog leégni. Nem kellenek naptejek és olajok, azok vagy nem érnek semmit, vagy ha tényleg megvédik a bőrt a napsugaraktól, akkor a bőrben a D vitamin termelődését is megakadályozzák. A lényeg a folyamatosság és a mértékletesség. Szénné égni nem kell, az nem része a természetes életmódnak.

„Tessék az embert rendeltetésszerűen működtetni és nem lesz semmi baj.”(Szendi Gábor:
Paleolit táplálkozás 199.o.)